A legszebb és a legokosabb kiskutyát szeretném.
Hogyan válasszuk ki?
Labrador színgenetika dióhéjban.
Nagyon gyakran elhangzik a kérdés, hogy a különböző színű labradorok közül melyek a legokosabbak és legszebbek.
Megpróbálunk erre választ találni, de előbb tekintsük át, hogy miként is lesz olyan színű egy labrador, amilyen.
Sokszor meglepődéssel figyeljük, hogy bizonyos színű labrador szülők, milyen színű utódokat eredményeznek.
Például előfordulhat, hogy egy sárga és egy barna labradorból kizárólag (!) fekete kiskutyák születhetnek. Vagy két fekete kutyának az almában mindhárom színű utód is megjelenhet.
Első ránézésre ezek furcsának tűnhetnek (természetesen abból indulunk ki, hogy a szomszédban élő Bodrinak nincs köze a történethez), de ha egy kicsit elmélyedünk ennek a jelenségnek a vizsgálatában, rögtön egyértelmű válaszokat kapunk.
kép forrása: https://www.akc.org/dog-breeds/labrador-retriever/.
Melyek az elismert színek? Hogyan alakulnak ki ezek?
Ebben a pillanatban a főbb kutyás szabályozó szervezetek (FCI, AKC, brit KC) három színt ismernek el hivatalosan:
-Fekete
-Barna (csoki)
-Sárga (zsemle színű).
Ahhoz, hogy megértsük hogyan alakul az utódok színe, néhány genetikai alapfogalmat kell áttekintsünk.
Egy élőlény tulajdonságait a DNS-ben található gének határozzák meg.
Minden kutya (de mi emberek és még nagyon sok más élőlény is) 2 példánnyal rendelkezik minden génből: egyet az apától egyet pedig az anyától örököl.
Ugyanazon tulajdonságot meghatározó génnek több változata (mutációja) létezhet.
Ezek közül egyesek lehetnek „erősebbek” azaz mindenképpen megnyílvánulnak az utódokban – ezek a domináns gének.
Más változatuk lehet „gyengébb” – ezek csak önmagukban nyílvánulnak meg az utódokban – ezek a recesszív gének.
Egy domináns gén akkor is meghatároz egy tulajdonságot, ha a recesszív génnel együtt van jelen, míg egy recesszív gén kizárólag csak akkor, ha nincs jelen a domináns gén.
De hogyan működik ez konkrétan a labradorok esetében?
A labradorok színét alapvetőn 2 génpár együttműködése határozza meg (Valójábban több, de ne bonyolítsuk túl).
Ezek közül egyik azt okozza, hogy a kutyus barna vagy fekete lesz, míg a másik „kikapcsolja” (elfedi) az első génpár hatását és a kutyus sárga színű lesz.
1. Fekete vagy barna
A kromoszómán a gének elhelyezését lókusznak nevezzük. Így egyértleműen tudjuk, azt, hogy melyik génről van szó (megadva a pontos helyét a géntérképen).
A kutyák úgynevezett B lókuszán egy olyan gén található, amely meghatározza, hogy a sejtek milyen mennyíségű eumelamin nevű pigmentet termelnek.
Ennek a génnek 2 változata van:
B – sok eumelamin termelését eredményezi és a kutyus fekete lesz - ez a domináns gén
b-kevesebb eumelamin termelését eredményezi és így a kutyus barna lesz – ez a recesszív gén
Mivel az utód 1-1 példányt kap a szülőktől a következő kombinációk lehetségesek:
BB – fekete
Bb – fekete (de barna hordozó)
bb – barna
Blacksmith Night Dreamer Hope DNS elemzés alapján összeállított színgenetikai profilja
2, Sárga, ami felülírhatja a barnát vagy feketét
Az E lókuszon található egy olyan génpár, amely csak recesszíven nyílvánul meg, azaz, ha mindkét sárga hordozó gén jelen van
e - sárga hordozó. Ez a recesszív gén
E-sárgát nem hordozó. Ez a domináns gén
A fentiekhez hasonlóan a következő lehetséges kombinációk fordulhatnak elő az E lókuszon:
EE- nem hordoz sárgát és nem befolyásolja a B lókusz működését
Ee – hordoz sárgát, de nem befolyásolja a B lókusz működését
ee – sárga színű utód és kikapcsolja a B lókuszt.
Lehetséges változatok:
Ha mindkét génpár működését figyelembe vesszük összesen 9 lehetséges változatot kapunk:
BBEE – fekete színű egyed, nem hordoz sem sárgát, sem barnát
BBEe – fekete színű egyed, nem hordoz barnát, sárga hordozó
BBee – sárga színű egyed, feketét hordoz, nem hordoz barnát
BbEE – fekete színű egyed, barna hordozó, nem hordoz sárgát
BbEe – fekete színű egyed, barna és sárga hordozó
Bbee – sárga színű egyed, barna és fekete hordozó
bbEE – barna színű egyed, nem hordoz sárgát
bbEe – barna színű egyed, sárga hordozó
bbee – sárga színű egyed, barna hordozó
Néhány konkrét példa:
-
Ha például egy olyan fekete kutyát aki nem hordoz barnát, de sárgát igen (BBEe) pároztatunk egy olyan barna kutyával amely sárgahordozó (bbEe) akkor a következő változatok lehetségesek:
-BbEE – fekete, barna hordozó de nem hordoz sárgát (az utódok kb. 25 %-a)
-BbEe – fekete, barna és sárga hordozó (az utódok kb 50 %-a)
-Bbee - sárga, barna és fekete hordozó (az utódok kb. 25 %-a)
Így az alomban az előrejelzehtő színek: sárga utódok - kb. 25%., fekete utódok –kb. 75 %
2. Ha például egy olyan sárga kutyát aki nem hordoz barnát, (BBee) pároztatunk egy olyan barna kutyával aki nem hordoz sárgát (bbEE) akkor a következő egyetlen változat lehetséges:
BbEe 100%-a az utódoknak fekete színű (sárga és barna hordozó).
Ez így bizony végtelenül furcsán nézhet ki első ránézésre, de a fenti gondolatmenetet figyelembe véve teljesen logikus.
„Jó” sárga és „hibás” sárga. (pigmenthiányos vagy dudley labrador).
A sárga (zsemle) színű labradorok színe egészen széles skálán mozog: a majdnem fehértől a rókavörösig minden szín elfogadott. Ezen varációért más gének hatása a felelős.
Létezik viszont egy olyan változata is a sárgának, amely alacsony pigmentációval rendelkezik a mancsokon, az orron és a szemekben.
Ezen egyedek orra és mancsa rózsaszínű, a szemük meg sokkal világosabb, mint amúgy a sárga labradoroké.
Ennek a genetikai képlete a következő: bbee.
Kiállításokon és tenyésztésben ezek a kutyusok nem elfogadottak.
Az eumelamin hiánya az orrban hajlamossá teszi őket az UV sugarak által okozott bőrkárosító betegségekre. Ha gyakran és sokat tartózkodnak tűző napon, akkor akár bőrdaganat is megjelenhet a kitett bőrfelületen.
Tenyésztőként mindenképpen kerülni kell azokat a párosításokat, ahol ez a génkombináció megjelenhet.
Ennek egyetlen módja, hogy az almok tervezésekor mindkét szülő teljes színgenetikai térképét ismerjük és nem hajtunk végre olyan párosításokat, ahol a fentebb említett bbee génkombináció és az ebből adódó dudley típusú sárga labrador megszülethet.
kép forrása: https://www.dogbreedinfo.com/labradorakcsilver.htm
Más, különleges színű labradorok.
Természetesen a labradorok végső színét a fenti kettőnél több gén is befolyásolja, ezek hatása viszont sokkal kevésbé nyilvánul meg.
Az egyetlen ami még jeletős hatást gyakorol a „végső” színre az a D lókuszon található génpár. Ez a génpár úgyszintén recesszív manifesztációjú (csak akkor működik, ha mindkettő jelen van az utódban)
Ezek a gének a következők:
D - nem okoz világosító hatást (not diluted)
d - világosító hatású (diluted).
Mivel recesszív gén, ezért csak akkor „hígitja” a fentebb említett három színt, ha két példányban van jelen (dd).
Ezen gén hatására:
- a feketéből sötétszürke (charcoal)
- a barnából ezüst (silver)
- a sárgából világos sárga (champagne) szín jön létre.
Ezek nem elfogadottak külön színként és az eredeti színként kerülnek törzskönyvezésre.
Egyes kutatások szerint ez a génváltozat (d) a weimari vizslával való kereszteződés utján került be a labradorok génállományába, míg más kutatások spontán mutációként tekintenek erre. Egy harmadik elmélet szerint egy rejtett gén „előkerült” a tenyésztés során.
Bizonyos kutatások szerint, a dd génkombináció jelenléte, hajlamosítja a kutyát az alopecia (color dilution alopecia) nevű betegségre. Ez gyógyíthatlan és intenzív (akár foltokban is történő) szőrhullást és szőrtüszőgyulladást okozhat.
Fehér foltok a test különböző részein
A labrador retriever őseként számontartott St.John’s vízikutya mellkasán és testének más részein kisebb-nagyobb kiterjedésű fehér foltokkal rendelkezett.
Így bizonyos méretű fehér foltok a mellkason a tenyésztési standard szerint is elfogadottak.
Fehér foltok jelenhetnek meg a test más részein is mint például a mancsokon. (Bolo paw).
A fehér foltok jelenléte nem befolyásolja a kutyák egészségét és viselkedését.
Facebookon makacsul terjedő tévhitekkel ellentétben ezek a kutyusok nem számítanak hibás egyednek, ugyanolyan törzskönyvvel rendelkeznek mint "egyszínű" társaik és a tenyésztésből sincsenek kizárva. Ellenkezőleg a fajta ősi jellegét mutató jegyről lévén szó, hozzáértő kutyatartók szivesen választják az alomból ezeket a kutyusokat.
A labrador retriever elődjeként számontartott, mára már kihalt St. John's vízikutya. kép forrása https://retrieverman.net/
Kis fehér folt a mellkason labrador kölyöknél
Melyik a szebb? Melyik az okosabb?
A hiedelmekkel ellentétben mai napig (2023 november) még nem sikerült tudományosan igazolni azt, hogy bármelyik szín alkalmasabb lenne bármely feladatra, egészségesebb lenne (kivétel a dudley és az ezüst színváltozat).
Az, hogy melyik kutyus a szebb, az teljesen egyéni izlés kérdése.
Sokan abból indulnak ki, hogy a fekete színű labradorok „az eredetiek”.
Ez így nem teljesen igaz, hiszen akkor amikor a labrador retrievereket csak fekete színben fogadták el (elsőként tényleg csak őket), születtek sárga és barna színű egyedek, de őket születéskor, mint nemkivánatos egyedeket elpusztították.
Ezen (a mára teljességgel elfogadhatlan) gyakorlat ellenére, a génállományban mindkét változat továbbra is jelen volt rejtetten (és erre lehetőség volt, hiszen recesszíven öröklődnek).
Létezik olyan hiedelem is, miszerint terepmunkára a csoki labradorok kevésbé alkalmasak, de ennek ellentmond az is, hogy az Egyesült Államokban egyre növekvő népszerűségnek örvendenek a barna labradorok a terepmunkát előnyben részesítők között is.
Csoki labrador munka közben :-)
A mai kutatások fényében kijelenthetjük, hogy nem létezik kimutatható különbség a különböző színű labradorok inteligenciája és temperamentuma között. A különbség elsősorban a különböző tenyésztési vonalak (munka ill. show) képviselői között van.
Arra a kérdésre, pedig hogy melyikük a legszebb, válaszoljon mindenki saját maga, hiszen akárcsak számtalan más esetben is az, hogy mit látunk szépnek teljesen a saját preferenciánk függvénye.
Ha pedig mégis a legszebb és a legokosabb labradort keressük, válasszuk azt amelyik nekünk legjobban tetszik, hiszen ha egy labradort azért választunk amitől egy labrador az aki, akkor nem tévedhetünk, csak azért mert nekünk egyik vagy másik szín tetszik jobban.
Ettől sokkal fontosabb, hogy a családunk aktivitási szintjének megfelelő vonalú, minél több egészségügyi szűréssel rendelkező szülőtől származó kiskutyát keressünk.
Ha sikeresen egymásra találtunk, Ő lesz a világon a legszebb és a legokosabb. Még akkor is, ha bárki mást állítana.
Források:
https://www.thelabradorsite.com/which-labrador-colour/
https://www.thefield.co.uk/gundogs/best-labrador-colour-31845
https://www.akc.org/dog-breeds/labrador-retriever/
http://www.fci.be/nomenclature/Standards/122g08-en.pdf
https://www.thekennelclub.org.uk/breed-standards/gundog/retriever-labrador/
https://www.lovingyourlab.com/does-labrador-color-affect-personality/
https://labradorbuddy.com/does-the-color-of-a-labrador-affect-its-temperament%EF%BB%BF/