
Agria Wonderland Best of Nature (Lio)
Hű, nem is tudom hol és hogyan kezdjem… Lio egy csoda kutyus, vele teljes minden napunk!
Szeretetbombaként indítja a reggeleket nyalogatással, kirobbanó örömmel és energiával. Egy bűv mester, akárki meglátja, rajong érte, mindenki szívét elrabolja.
Az utcán rendszeresen megállítanak minket, hogy megsimogathassák, imád mindent és mindenkit.
Egy szuper nyugis, rendkívül okos, tanulékony kutyus, aki csupa örömet, nevetést hozott a családba.
Milliónyi jellemzőt lehetne írni róla, de talán a legfontosabb, hogy egy igazi kis tolvaj – gyűjtögető, végtelen szeretettel, kedvességgel, aki imádja a hasát, issza a tudást és egy karika virsliért megtenne bármit.
Vérbeli labradorként a vizeskedés nagy kedvenc, minden pocsolya, kis tó látta már Liót, na meg a szakadó eső, vihar… semmi nem jelent akadályt, ha vízről van szó, így hát nekünk a gumicsizma marad. A szél pedig a kedvenc játszótársa, ha fúj, szembe szalad lobogó fülekkel.
Az első évünk kalandokkal teli, tanulással, felfedezéssel telik. Mindenhol ott van, ahol mi is, így hát sosem volt bajunk az otthoni pihenéssel. Talán ez az oka annak, hogy nem találkoztunk a rágcsálással vagy póttevékenységekkel.
Nagy utazó, imád a kocsi dorombolására szunyókálni, mehetnénk a végtelenségig, ha rajta múlna.
Kárt semmiben nem tett sose, így nem mondanám, hogy nagy kihívás volt első kutyásként vele bánni. Ellenben most, hogy belépett a kamaszkorba, feladja néha a leckét, de állunk elébe! Igazi rosszcsont, elevenség.
Élvezzük minden percét az együtt töltött időnek, és reméljük tényleg olyan kiegyensúlyozott és boldog, mint amilyennek mutatja magát. Tiszta szívből imádjuk!
Agria Wonderland Harmony of Nature (Milla)
Milla 2023.szeptember11-én érkezett a családunkba. A dátum tuti nem véletlen, úgy forgatta fel az életünket, mint 2001.09.11-e a világét, csak pozitív értelemben.
Milla nagyon hírtelen került hozzánk, de nem hírtelen döntés következtében, mert már több éve kaptuk a Jézuskának címzett levelekben, hogy kiskutyát szeretnénk (a nagy lányunk 1 éves kora óta kéri minden karácsonyra). Nagyon sokat gondolkoztunk, hogy belevágjuk-e, de köszönjük a sok támogatást, és tanácsot, amit kaptunk az elején.
Milla első napjai nagyon izgalmasak és fárasztóak voltak, olyan volt, mint amikor egy újszülöttet hazavisz az ember és fogalma sincs mi lesz ezután. 1 hónap alatt azért sikerült összeszoknunk. Voltak nehézségek (nem evés, nem alvás), főleg 2 hét után, amikor egy darázscsípés miatt kórházban is voltunk és 3 napig infúziós kezelést is kapott Milla. De aztán minden a helyére került.
Milla egy nagyon okos, akaratos és nagyon imádnivaló kutyalány. Ez már pár hét után kiderült. Ami még fontos, hogy imádja a hasát, bármit képes megenni (kivéve a főtt tésztát). Emiatt nagyon résen kellett az elején lennünk, mikor sétálni vittük. És még most is figyeljük a súlyát, mert ha kicsit megszalad, akkor jönnek a diétásabb napok.
14 hetesen kezdte meg a kutyakiképzés első lépéseit. Először egy egyéni babaoktatáson vett részt, 1 hónapig. Ott sikeres vizsgával zárt, majd a kutyaovi következett. Tavasszal pedig 2 hónapos kiképzés után a nagyobbik lányommal sikeres engedelmes vizsgát tett 97 %-os eredménnyel az Országos Munkakutya Egyesületnél. Nagyon megdicsérte őt is, és a lányomat is a vizsgabiztos, nagyon fegyelmezetten és koncentráltan csinálták végéig a vizsgát, főleg úgy, hogy Milla még csak 10 és fél hónapos volt akkor.
Milla napjai nagyon vidáman telnek. 4-en vagyunk rá, így valaki mindig szórakoztatja. Reggeli és az esti sétákat nagyon szereti, de lustálkodni is szeret. Ami mindenkinek furcsa, hogy a labda egyáltalán nem érdekli, annál inkább a sok szag. Emiatt tervezzük, hogy ősszel majd szimattanfolyamra is elmegyünk vele, mert imád bármit megkeresni és nagyon boldog, ha sikerül.
A vizet is szeretni, és mivel Dunakeszin élünk, már a Dunában is úszott, nyáron is tervezzük a dunai látogatásokat. A többi kutyát is nagyon szereti, sok kutyával találkozott már. Kutyanapközibe is jár, azt is imádja.
Egy dolog van, amitől teljesen kiborul, és az a macska. Bármikor macskát lát, egyszerűen megőrül és megállíthatatlan lesz. Így a környékbeli macskák nagy ívben elkerülik az udvarunkat, férjem nagy örömére.
Ami még nagyon fontos, hogy egy csodálatos, nagyon szép kutyus, bárkivel találkozunk, mindenki el van olvadva tőle, és csodájára járnak. Nagyon hálásak vagyunk, hogy Milla hozzánk került. Az életünk 180 fokos fordulatot vett, de megérte.
Lórántnak és Aninak köszönünk mindent!!!!!!!
Agria Wonderland Inspired by Nature (Molli)
Az elmúlt év eseménydús volt Molli számára. A kezdeti nehézségek után gyorsan beilleszkedett a családunkba. Kinti-benti kutyus lett, napközben jól elfoglalja magát a nagy kertben.
Nagyon simulékony, családszerető kutyus, extrémen aktív, egy energiabomba, de mindig vigyáz a gyerekekre.
Hálistennek egyáltalán nem ugat, de néhány dolgot azért megrágcsált az elmúlt évben.
Nagyon játékos, imádja kergetni a bogarakat.
A séták, a nagy lelkesedése miatt néha küzdelmesek, minden és mindenki nagyon érdekes neki, de nagyon jól tanítható kutyus. Ügyesen kijárta a kutyaovit, ahol nagyon szeretett bandázni a kutyusokkal és szereti a feladatokat is. Gyorsan alkalmazkodik az új dolgokhoz, borzasztó okos és tanulékony.
Magic nagyon jól beilleszkedett a családba, és úgy tűnik, a Dunakanyar is elnyerte tetszését. Minden nap sokat sétálunk, hol az erdőben, hol a parton, hol a faluban. Ezen felül a kisfiamat boldogítja, továbbá gyakoroljuk a kutyasuliban tanultakat. Éppen most hétvégén ér véget az alap tanfolyam, amire úgy érkeztünk, hogy a gyakorlatok nagy részét már itthon elsajátította, noha az ingergazdag környezetben gyakorolni kellett a tökéletes végrehajtáshoz. Gyorsan tanul. Mindig megkapom a kiképzőktől, hogy labradorral könnyű. És hát nehezen támadható a kijelentés. :)
Amikor utazunk, jellemzően jön velünk, de 3 alkalommal panzióban töltött 2-3 napot. Szerencsére szívesen fogadják, mert nagyon jól kijön a kutyákkal és emberekkel egyaránt. Kedves és értelmes kutya.
Mindent felzabál - mondjuk ezen nem lepódtem meg. Szezonális gyümölcsöket szedegeti séta közben: most époen a faeper a sláger. Igyekszem leszoktatni róla, mert sajnos, a macskaürülékre ia ugrik. Azt hiszem, ez jelenti a legnagyobb kihívást.
A vízbe egyelőre csak a hasáig megy be, de addig nagyon magabiztosan, és ott tapicskol huzamosabb ideig. Megvárom, míg kicsit melegszik a víz, és megpróbálom magam után behívni. Szeretném, ha sokat úszna.
Agria Wonderland Magic of Nature (Magic)
Agria Wonderland Power of Nature (Wasabi)
Wasabi örökre megváltoztatta az életünket. Jó dolgokkal, de kevésbé jókkal is, de ezeket rögtön elfelejted, ha egyenesen a szemedbe néz azzal a "kutyanézésével” 🐶 , amit szerintem már az anyja hasából gyakorol 😁.
Egyszóval kutyával 🐶 az élet szép , izgalmas , nincs időd unatkozni . A mi szerencsénk, hogy van egy cicánk is, aki Wasabi legjobb barátja, bár az összes macskát az utcán kergeti.
Egyformán szeret minden családtagot, bár ő egy naaaagyon opportunista , mint a kutyák általában. Az impozáns külseje pedig sokszor megtéveszti az embereket, főleg a fajtákat nem ismerőket. Sokszor átmennek az út másik oldalára, mert megilletődnek Wasabitól 🤣. Talán a legfárasztóbb dolog egy labrador sétáltatásakor arra figyelni folyamatosan, hogy ne egyen fel semmit. Ő egyszerűen egy kis kutya "porszívó". 2 hasmenéses epizódon is túlvagyunk felzabált dolgok miatt, de gyógyszerekkel és diétás ételekkel viszonylag könnyen elmúltak.
Szóval kifejezetten azoknak ajánlom a labradort, akiknek még soha nem volt kutyájuk, és a család, ahonnan Wasabit kaptuk, több mint csillagos 20-as!!!
Ó és a legfontosabb szempont: mindent megeszik 😁!
"Wasabi ne a schimbat viața definitiv. Cu părți bune,dar și mai puțin bune,dar pe care le uiți când te privește fix in ochi, are o privire "de câine 🐶 pe care cred că o exersează din burta mamei 😁.
Pe scurt, viața cu câine 🐶 este frumoasă, trepidantă, n-ai timp sa te plictisești. Norocul nostru este că avem și un motan,cel mai bun prieten al lui Wasabi,deși pe stradă aleargă absolut toate pisicile.
Ne iubește pe toți, în mod egal, deși este un maaaaare oportunist ,deh, ca mai toți câinii. Iar alura lui impozantă sperie de e multe ori lumea pe stradă, in special oamenii care nu cunosc rasele. Am fost de mult ori in situația în care au traversat pe celălalt trotuar, de frica lui Wasabi 🤣.
Probabil, cel mai obositor lucru pentru un stăpân de labrador este sa l plimbi și da fii atent sa nu ia chestii de pe jos. Este pur și simplu un mic "aspirator" canid! Noi am avut vreo 2 episoade de dizenterie cauzată de chestiile ingurgitate de pe jos,dar au trecut relativ ușor cu pastile și mâncare de regim.
Deci, recomand un labrador mai ales pentru cei care n au mai avut câini, iar familia de la care l-am luat pe Wasabi este mai mult decât de nota 20!!!
A, un aspect mai mult decât important: mănâncă tot.😁! "
Agria Wonderland Spirit of Nature (Bono )
Bono úrfi nagyon szépen fejlődik, okosodik.
Tömege 34-35 kg, marmagassága cca. 56 cm (nehéz megmérni, mert a mérőszalag nagyon érdekli ).
Editke kutyaiskolába járt vele, az alap engedelmesség teljesen rendben van! Vannak még tovább terveink is....
Az apportírozás a vérében van: kedvenc fluoreszkáló labdáját képes (lenne) végkimerülésig vissza hordani bárhonnan (még a szomszéd kertbe is átkúszik , ha kell). Hasonló a helyzet a dummy-val is: imádja a Sarudi Kutyastrand-ot, de akár kis műanyag medencébe is szívesen belehuppan, ha melege van!
Bono benti-kinti kutyus, de igazából ott van szívesen, ahol mi, márpedig mi sokat járunk a nyaralóba, Sarudra is. Az autózást már a legelejétől megkedvelte.
Bono mindenevő, a jól bevált Nekmar tápot imádja, de szívesen eszik almát, banánt, uborkát és egyéb gyümölcsöket is.
Ahogyan alap jellemzésében írtátok, Bono nagyon barátságos, szelíd, ragaszkodó (4 kis unokánk van, ez a tulajdonsága nagyon fontos!!!)
Soha semmit nem szedett szét vagy rongált meg!
Néha ellop ezt-azt a lakásban (zokni, papucs stb.), megmutatja, hogy milyen ügyes, aztán általában békésen visszaadja a dolgot.
Azt gondolom, hogy jól szocializáltuk, sem az idegenekkel, sem más kutyusokkal nem agresszív. Ugyanakkor egy-egy vakkantással jelzi a szokatlan zajokat vagy idegeneket, tehát van egy kis házőrző jelleme is.
Bono sokat pihen napközben is (ezzel én teljes mértékben egyetértek...) - amiről nem tudjuk leszoktatni, az a korai kelés (reggel 5 körül) de hát ennél nagyobb baj ne legyen!!!
Összességében nagyon örülünk, hogy Bono úrfi ( 18 tagú kétlábúból és 2 négylábúból álló) bővített családunk aktív és szeretett részese lett.
Barátsággal és köszönettel: Edit és Ernő (és természetesen Bono úrfi!!!)
Agria Wonderland Nature's Velvet Green (Móka)
Tavaly ősszel új taggal bővült a családunk Móka érkezésével. Két gyerkőcünk izgatottan várta, és azóta is sokat szaladgálnak, labdáznak és játszanak együtt. Móka nagytesója, a 10 éves kutyusunk, már az első pillanattól kezdve elfogadta újdonsült hugicáját.
Móka hű maradt a nevéhez: vicces és mókás természete minden nap mosolyt csal az arcunkra. Kiegyensúlyozott és barátságos kutya, aki minden apróságnak örül és ezt egész testes csóválással jelzi. Imádja a társaságot, a simogatást és a szeretgetést, akkor a legboldogabb, ha a közelünkben lehet. Szeret a hátán aludni és nagyon hangosan tud horkolni. Imádja a hasát, minden pillanatot kihasznál amikor elcsenhet egy finom falatot.
Jelenleg terápiás képzésben vesz részt, ahol nagyon ügyesen és fegyelmezetten teljesít. Ez a képzés nemcsak neki nyújt szellemi és fizikai kihívásokat, de más emberek életét is gazdagabbá teszi majd, amikor terápiás kutyaként segíthet nekik.
Első éve rengeteg örömet hozott nekünk, és alig várjuk, hogy még sok boldog évet töltsünk együtt!
Boldog szülinapot kívánunk a tesóknak!