Véget ért a várakozás. Elérkezett az a nagy nap, amikor négylábú új családtagunk megérkezik otthonunkba. Ennivaló, cuki és ő volt az elmúlt időszakban vágyaink középpontja. Mégis vannak (lehetnek) pillanatok, amikor józan eszünket megkérdőjelezve, az éjszaka közepén álmatlanul forgolódva azon elmélkedünk, hogy miként keveredtünk ebbe a helyzetbe. A kutyus ugyanis mérhetetlen honvágytól szenvedve teli torokból hívja (hívhatja) anyukáját, kistestvéreit és a tenyésztőt.
Ez egy kritikus pillanata a kapcsolatunknak és fontos, hogy ezt megfelelően tudjuk kezelni.
Az első számú problémát az okozza (okozhatja), ha egy 8-9 hetes kiskutyától azt várjuk el, hogy úgy viselkedjen, mint egy felnőtt kutya. Ő a hazakerülés pillanatában még egy baba (még ha az ember-babákkal ellentétben már tökéletesen rohan, eszik, játszik önállóan). És ennek megfelelően kell megítéljük a viselkedését is. Teljesen természetes, hogy meg van ijedve, hiszen mindaz ami neki eddig jó volt és a teljes világot jelentette számára, az egyik pillanatról a másikra eltűnt. Nincs semmi körülötte, ami eddig ismerős volt. Mielőtt elveszítenénk a türelmünket vele szemben, próbáljuk meg elképzelni, hogy miként éreznénk, ha valami csoda folytán, mondjuk pl. Tokyo belvárosába teleportálna bennünket valami ellenálhatalan erő. Ott egyedül, étel nélkül, család nélkül találnánk magunkat és amúgy anélkül, hogy bárki értené azt, hogy mit is akarunk. És akkor képzeljük el, hogy miként élné meg ezt a gyerekünk, sőt a kisbabánk.
A kiskutya hamar meg fogja tanulni, hogy az új otthonában is csak jó dolgok történnek vele, de adnunk kell egy kis időt neki az alkalmazkodáshoz. Mennyi is ez a kis idő? Semmiképpen nem egy-két nap, hanem inkább egy vagy két hét. Természetesen ahogy mi sem vagyunk egyformák, úgy a kutyusok is különböznek és ez az alkalmazkodási idő is különbözhet.
Fontos, hogy ez a peridódus mindenki számára gond nélkül teljen el, ugyanis bármilyen hihetetlennek tünjön, a gazdik nagyon nagy többsége mosolyogva emlékezik erre a peridódusra a későbbiekben, akárcsak a kisbabák kezdeti nehézségeire.
Mit tehetünk azért, hogy a kiskutya beilleszkedése zökkenőmentesen történjen?
-biztosítsunk legalább 1 hét olyan időszakot (szabadság, vakáció, home-office) amikor legalább egy felnőtt napi 24 órában a kiskutya mellett tud maradni.
-éjszaka aludhatunk a kutyus közelében, de semmiképpen nem javasolt a kutyust az ágyba felengedni, mert leeshet és komolyan megsérülhet.
-az első 2-3 hét folyamán biztosítsunk számára leglább egyszeri alkalmat éjszakánként ahhoz, hogy üríthessen. Ebben a korban még nem tudnak 7-8 órát átaludni úgy, hogy ne kéne egy pelenkát vagy az udvart felkeresni.
-ha úgy döntünk, hogy külön helyiséget biztosítunk számára (pl. kutyaovi avagy szobakennel), akkor fontos, hogy ne erősítsük meg benne a sírásra való hajlandóságot. Ha a kutyus sír, ne rohanjunk oda, hogy megnyugtassuk, ölbevegyük vagy játsszunk vele, mert akkor az egyedüllét okozta félelmet nagyon hamar felváltja az a viselkedés, amikor a kutyus a figyelmünk felkeltése érdekében sír (ha kell egyre kitartóbban).
-töltsünk vele minél több időt amíg ébren van, ezáltal erősítve benne a bizalmat az új környezettel szemben.
-nap közben biztosítsuk számára annak a lehetőségét, hogy gyakran (az elején 1,5-2 óránként) meglátogathassa velünk együtt az általunk kutyavécének kinézett udvarrészt. Ez segíteni fog a szobatisztaság gyorsabb megtanulására. A mi hangulatunknak sem tesz feltétlenül rosszat, ha nem kell a lakásban kerülgetni az esetleges balesetek nyomait.
-figyeljük meg minél részletesebben a kiskutya viselkedését, hogy előrelátóan tudjunk reagálni arra.
Ahogyan nem léteznek csendes, az éjszakát gond nélkül végigalvó, sohasem beteg, maguktól zsenivé cseperedő kisbabák sem (kivéve néhány idealizált filmet és/vagy facebook posztot), úgy magától mi sem kapunk készen egy tökéletes viselkedésű, azonnal alkalmazkodó, minden trükköt tudó, szobatiszta és jólnevelt kiskutyát. Ez bizony nehéz és kitartó munka eredménye, amiért a későbbiekben tetemesen kárpótól az a sok csodálatos élmény amit ez a kapcsolat nyújt nekünk.
Tartsuk szem előtt, hogy ezeket a helyzeteket magunknak kell megoldanunk, bármennyire is segítőkész lenne a tenyésztő, hiszen éjszaka egyedül vagyunk amikor a kutyus sír és akkor is amikor az első napokban az esetleges szobatisztasági balesetek elhárítását végezzük. Az ami ilyenkor igazán segít, az a következetesség és a türelem. Ezt pedig csak magunkban tudjuk mozgósítani.
Ha erre nem vagyunk lélekben felkészülve, a kutyás kaland még nem nekünk való.
Ha kezdő gazdik vagyunk vagy régen volt kiskutyánk a következő viselkedésformák nem (de tényleg nem) jelentenek semmi problémát és teljesen normálisnak számítanak egy kiskutya esetében:
-sírás első éjszakák, de akár nappalok során
-gyakori vízivás és/vagy vizeletürítés
-csuklás ébren vagy alvás közben (amennyiben nem tart pár percnél többet)
-sok, akár napi 18-20 óra alvás (természetesen megszakításokkal)
-intenziv végtag mozgás, szemmozgás, hangok alvás közben (a kutyus ilyenkor REM fázisban van, ami része a normális alvásnak).
-átmenetileg (első 1-2 alkalommal) csökkent étvágy